Ginzburg, Vitalij Lazarevics (szül. 1916. szept. 21. [az új naptár szerint okt. 4.] Moszkva, Oroszország), szovjet fizikus és asztrofizikus, kutatásai kiterjedtek a szupravezetésre, a rádióhullámok terjedésének elméletére, a rádiócsillagászatra és a kozmikus sugárzás eredetére.

Miután 1938-ban végzett a Moszkvai Egyetemen, 1940-ben a Szovjetunió Tudományos Akadémiája Lebegyev Fizikai Intézetébe nevezték ki. Tanított a Gorkiji Egyetemen (1945– 68) és 1968-tól a Moszkvai Műszaki-Fizikai Intézetben. Ginzburg 1953-ban kapta meg Szovjetunió Állami Díját és 1966-ban a Lenin-díjat.

Ginzburg egyik legjelentôsebb elmélete szerint a csillagközi térben nem termikus sugárzás miatt lép fel a kozmikus sugárzás, hanem nagyenergiájú elektronok gyorsulnak mágneses terekben: ezt nevezik szinkrotron sugárzásnak. 1955-ben Ginzburg és I. S. Sklovszkij fedezte fel annak az elsô kvantitatív bizonyítékát, hogy a Föld közelében megfigyelt kozmikus sugárzás a szupernovákból ered. 1969-ben fedezték fel a pulzárokat; szupernova robbanásokban keletkezett neutron csillagoknak tartják ôket. Ezután Ginzburg kiterjesztette az elméletét, a pulzárokat is belefoglalta, mint a kozmikus sugárzás forrásait.