Debye, Peter (Joseph William) (hollandul Petrus Josephus Wilhelmus Debije) (szül. 1884. márc. 24. Maastricht, Hollandia megh. 1966. nov. 2. Ithaca, New York állam, USA), fizikai kémikus, 1936-ban kémiai Nobel-díjat kapott a poláros molekulákkal, a röntgensugarak diffrakciójával és a gázok fényszórásával kapcsolatos vizsgálataiért.

A Müncheni Egyetemen szerzett doktorátust 1910-ben, ezután Zürich, Utrecht, Göttingen és Lipcse egyetemein tanított, majd a berlini Kaiser Wilhelm Institut für Theoretische Physik (Vilmos Császár Elméleti Fizikai Kutatóintézet) igazgatója lett (1935). Két hónappal szülôföldjének német megszállása elôtt Ithacába (New York állam) ment, hogy elôadást tartson a Cornell Egyetemen (1940). Itt maradt 1950-ig, amikor is a kémiatanszék vezetôjeként ment nyugdíjba.

Debye elsô, fontos kutatásával a dipolmomentumok vizsgálatával kiterjesztette az atomok molekulákon belüli elrendezôdésérôl és az atomok közti távolságokról szerzett ismereteket. 1916-ban kimutatta, hogy a szilárd anyagok porállapotban is alkalmasak a a kristályszerkezet röntgensugarakkal való tanulmányozására, ezzel feleslegessé tett egy bonyolult lépést, a jó minôségû kristályok elôállítását.

Egyik legjelentôsebb eredményét 1923-ban érte el. Erich Hückellel együtt kiterjesztette Svante Arrhenius disszociációelméletét: bebizonyították, hogy oldatban a sók teljesen ionizálódnak, más szóval teljes egészben szétválnak pozitív és negatív töltésû összetevôikre (ionjaikra).