Boyle, Robert (szül. 1627. jan. 25. Lismore, Waterford grófság, Írország – megh. 1691. dec. 30. London, Anglia), angol-ír vegyész és természetfilozófus; a gázok tulajdonságaival kapcsolatos úttörô kísérleteirôl, valamint az anyag részecsketermészetérôl vallott nézeteirôl vált ismertté. Ez utóbbival elôfutára lett a kémiai elemek modern elméletének. A londoni Royal Society alapító tagja volt.

Boyle egy gazdag és befolyásos család tizennegyedik gyermekeként született. 1635-ben Etonba küldték tanulni, majd az 1639 és 1644 közötti éveket nevelôjével az európai kontinensen, fôleg Svájcban töltötte.

1645-tôl 1655-ig Boyle részben Dorsetben élt, ahol kísérletezni kezdett és erkölcsi tárgyú értekezéseket írt. Ezek közül némelyik megjelent 1655-ben az Occasional Reflections upon Several Subjects (Alkalmi elmélkedések néhány tárgyról) c. könyvben. Egyik tanulmánya arról nevezetes, hogy Jonathan Swiftet a Gulliver utazásai megírására ösztönözte. Némi idôt birtokügyeivel kapcsolatban Írországban töltött, és mivel itt nem tudott laboratóriumi felszereléshez jutni, boncolással foglalkozott.

1656-ban az Oxfordi Egyetemre ment, és itt tanított 1668-ig. Sikerült megszereznie Robert Hooke – a nagy tehetségû feltaláló és késôbb a Royal Societyben a kísérletek kurátora – támogatását, aki segített neki egy légszivattyút építeni. Boyle azonnal felismerte az ebben rejlô tudományos lehetôségeket. Úttörô kísérleteket végzett, melyekkel kimutatta a levegô fizikai jellemzôit és nélkülözhetetlen szerepét az égésben, a légzésben és a hang továbbításában. Boyle ezirányú munkáiról 1660-ban a New Experiments Physio-Mechanicall, Touching the Spring of the Air and its Effects (A levegô rugalmasságát és hatásait érintô új fizio-mechanikai kísérletek) c. írásban számolt be. E mûvének második kiadásához 1662-ben csatolta a Royal Society részére 1661-ben készült tanulmányát arról az összefüggésrôl, amit ma Boyle-törvényként (vagy Boyle–Mariotte-törvényként) ismernek, vagyis hogy állandó hômérsékleten bármely gáz térfogata fordítottan arányos a nyomással. A The Sceptical Chymist (A kétkedô kémikus) c. mûvében Boyle 1661-ben megtámadta a négy elemrôl (föld, levegô, tûz, víz) vallott arisztotelészi elméletet és a Paracelsus által javasolt három princípiumot is (só, kén, higany). Ehelyett kidolgozta az elsôdleges részecskék fogalmát, amelyek társulva korpuszkulákat alkotnak. Ezen elképzelés szerint a különbözô anyagok az elsôdleges részecskék számától, helyzetétôl és mozgásától függôen jönnek létre. Így minden természeti jelenség az elsôdleges részecskék mozgása és szervezôdése alapján értelmezhetô, nem pedig az arisztotelészi elemek és minôségek szerint. Boyle nem gondolt különbözô fajtájú elsôdleges elemek létezésére a XIX. századi értelemben, de elképzelései bizonyos határok között ma is érvényesek. Kísérleti munkájában tanulmányozta a fémek kalcinációját, és módszert javasolt a savas és lúgos anyagok megkülönböztetésére – ez tekinthetô a kémiai indikátorok használata elsô példájaként. Érdeklôdött a mesterségek és a gyártási folyamatok iránt is.

1668-tól nôvérével, Katherine-nel (Lady Ranelagh) lakott Londonban. Életének ebben az utolsó szakaszában laboratóriumi asszisztensek segítségével folytatta kísérleti munkáját. Továbbra is részt vett a Royal Society munkájában, és jótékonysági tevékenységet is folytatott. Végrendeletileg alapítványt tett egy sorozat Boyle-elôadásra vagy prédikációra, melyek mindmáig folytatódnak "a keresztyén vallás igazának bizonyítására a megátalkodott hitetlenekkel szemben".

Boyle élete során nagy hírnévre tett szert, és külföldi méltóságok is szüntelenül látogatták. 1680-ban a Royal Society elnökévé választották, de ô elhárította a kitüntetést. Hívô protestánsként Boyle rendkívüli jelentôséget tulajdonított a vallás külföldi terjesztésének, pénzt adományozott az Újszövetség ír és török nyelvre történô lefordítására és kiadására. Teológiai nézeteit 1690-ben a The Christian Virtuoso (A keresztyén virtuóz) c. mûvében fejtette ki, melyet azért írt, hogy megmutassa, a természet tanulmányozása fontos vallási kötelesség. Az isteni gondviselésrôl vallott nézete szerint a természet óramûszerû mechanizmus, amelyet a Teremtô az idô kezdetén elkészített, mozgásba hozott, és amely most másodlagos törvények szerint mûködik. Ezeket a törvényeket tanulmányozni lehet a tudomány segítségével, az emberi lélek azonban anyagtalan és nemesebb, mint a testet alkotó mozgó részecskék.

Bibliográfia. R. E. W. Maddison: The Life of the Honourable Robert Boyle (1969) - kimerítô életrajzi tanulmány. M. B. Hall: Robert Boyle and Seventeenth-Century Chemistry (1958, utánnyomás 1976), Roger Pilkington: Robert Boyle: Father of Chemistry (1959), J. R. Jacob: Robert Boyle and the English Revolution: A Study in Social and Intellectual Change (1977) - hasznos útmutatók Boyle és tudományos munkássága megismeréséhez. J. F. Fulton: A Bibliography of the Honourable Robert Boyle, Fellow of the Royal Society (2. kiadás, 1961) - nélkülözhetetlen vezérfonal komoly kutatásokhoz.