Ritter, Johann Wilhelm (szül. 1776. dec. 16. Samitz bei Haynau, Szilézia – megh. 1810. jan. 23. München), német fizikus; ô fedezte fel a spektrum ultraibolya tartományát, és így elôsegítette, hogy a látható fény szûk tartományán kívül az ember – a legrövidebb gamma-sugaraktól a leghosszabb rádióhullámokig – az egész elektromágneses spektrumot megismerje.

Ritter, aki 1791-tôl 1795-ig a sziléziai Liegnitzben volt gyógyszerész, a Jénai Egyetemen tanult orvostudományt, és itt tanított, amíg el nem nyerte a szász-gothai herceg pártfogását. 1800-ban, néhány hónappal azután, hogy William Nicholson angol kémikusnak sikerült a vizet elektrolízissel hidrogénre és oxigénre bontania, Ritter megismételte a kísérletet, de az elektródokat úgy rendezte el, hogy a két gázt külön-külön fel tudja fogni. Nem sokkal ezután felfedezte a galvanizálást.

1801-ben Ritter meglepô jelenséget tapasztalt: az ezüst-klorid, amely fény hatására elbomlik, sokkal gyorsabban bomlott el, amikor a spektrum ibolyán túli, láthatatlan és így ismeretlen sugárzásának tették ki.

Ritter elsôsorban az elektromosságot és az elektrokémiát tanulmányozta. 1801-ben – még mielôtt Thomas Johann Seebeck felfedezte volna a termoelektromosság jelenségét – termoelektromos áramokat észlelt. Ô találta fel a száraz elemet 1802-ben, a következô évben pedig akkumulátort készített.